A veszekedés szabályai

  2014. május 22.

Krisztián, neked bőven van zűrös gyerekekkel kapcsolatos tapasztalatod.

Arról hallunk a legtöbbet, hogy a gyerekeket mindenképp hagyjuk ki a veszekedéseinkből.

A szülők intézzék kettesben az egymás közti vitáikat, de a gyerekeknek ne tiltsuk a veszekedést.
A mintacsaládok mintagyerekeiben is keletkeznek feszültségek.
A feszültségeket pedig fel kell dolgozni — mindenáron!

Miért nem lehet értelmesen megbeszélni a sérelmeket?

Miért kell hagyni, hogy hajba kapjanak, verekedjenek a gyerekek?

Azt azért ne hagyjuk, hogy hajba kapjanak, de ne várjunk többet a gyerektől, mint saját magunktól.
Ha felbosszant az idióta főnököd, te is legszívesebben megfojtanád egy kanál vízben.
A gyerek hozzád képest sokkal inkább ösztönlény.

Ameddig a saját és társai testi épségét nem veszélyezteti, hagy dühöngje ki magát!

Nincs ennek a „ráhagyom módszernek” olyan veszélye, hogy rászokik a gyerek erre a veszekedős megoldásra?

Visszakérdeznék!
Mit gondolsz melyik gyerek fogja drasztikusabb módszerekkel megtorolni az őt ért sérelmeket?
Az aki kiadhatja a dühét, akkor amikor az keletkezik, vagy akiben addig halmozódik, ameddig túlcsordul a pohár?!

Értem — akkor bele se avatkozzunk a gyerekek közötti perlekedésbe?

Ha nem muszáj, akkor ne.

Végül mi a helyzet a gyerekek és a felnőttek közötti veszekedéssel?
Egy gyerek mégsem veszekedhet a szüleivel. Hogy jön ő ahhoz?

Ahol a tekintélyelv a meghatározó, addig marad fenn a látszat béke és tisztelet, ameddig a gyerek pozíciói meg nem erősödnek.
Kamaszkor körül, a legtöbb ilyen gyermekből kitörnek a feldolgozatlan sérelmek.

Örülni tehát nem kell a veszekedésnek, de ne hatalmi szóval próbáljuk feloldani az ellentétet.

Szólj hozzá cikkünkhöz :

Iratkozz fel ingyenes, családi lapunkra!

	Ki is vizsgázik?!
	MIt olvasson a gyerek nyáron?